2025. június 17. kedd
95 évvel ezelőtt, 1930-ban született Csoóri Sándor, a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, kétszeres Kossuth-díjas és kétszeres József Attila-díjas magyar költő, esszéíró, prózaíró, politikus, a Digitális Irodalmi Akadémia alapító tagja. 1950-ben érettségizett a Pápai Református Kollégiumban, majd az ELTE Orosz Intézetében tanult, de tanulmányait betegsége miatt félbehagyta. Különböző újságoknál és folyóiratoknál dolgozott, így 1953–54-ben az Irodalmi Újság munkatársa, 1955–56-ban az Új Hang versrovatszerkesztője. 1956 után egy ideig nem talált munkát, majd az 1960-as évek elején a Budapesti Műszaki Egyetem újságjának szerkesztői munkatársa, 1968-tól 1988-ig a Mafilm dramaturgja. A hatalom hamar észrevette, hogy Csoóri nem tartozik feltétlen hívei közé. Írásaiban kritizálta a diktatúra személyiség- és társadalomromboló hatását, különös tekintettel a vidéki emberek sorsára. Gyakran volt megfigyelés és szilencium alatt, néha évekig. Nem kaphatott komolyabb elismerést, díjakat. Első versei 1953-ban jelentek meg, nagy feltűnést keltve a Rákosi-korszakot bíráló hangvételükkel. 1980-as évek óta nyarai jelentős részét Esztergomban töltötte, kis házában megfordult az akkori szellemi élet és elit jelentős része. Utolsó éveiben visszavonultan élt. A nyilvánosság előtt utoljára a 85. születésnapja tiszteletére szervezett ünnepségen jelent meg a Petőfi Irodalmi Múzeumban. 2015-ben lett városunk díszpolgára. Hosszan tartó, súlyos betegség után 2016. szeptember 12-én halt meg. Szeptember 21-én temették el az Óbudai temetőben.
„Vőfény, vőfény, kisvőfény, Lábon járó verőfény”
Júniusban jelennek meg Csoóri Sándor gyermekversei
Amikor a híres, nagy nevű, városunkhoz kötődő irodalmi alakokra gondolunk, automatikusan két név biztosan beugrik: Balassa (Balassi) Bálint és Babits Mihály. Kevésbé automatikus, de legalább ennyire fontos még Marcus Aurelius és Csoóri Sándor, akik bár szintén nem itt születtek, mégis az Esztergomban eltöltött hosszabb-rövidebb idejük alatt jelentősen gazdagították mind a hazai, mind pedig az egyetemes irodalmi értékeinket.
Talán a hely szelleme, a falak között megülő ezeréves történelem, talán a páratlan panoráma lehet az oka annak, amiért Magyarország első városa ennyire inspirálóan hat az alkotó elmére? A választ nem a mi tisztünk megadni. Egy dologgal azonban garantáltan szolgálhatunk: azzal az örömhírrel, hogy júniusban megjelenik Csoóri Sándor Lábon járó verőfény című gyermekverskötete, melybe kizárólag az Esztergomban íródott művei kerültek bele. A kötetet Szeder Balázs Péter tervezte, és G. Tóth Franciska szerkesztésében, valamint Temesi Attila illusztrálásában jelenik meg.
Egy olyan kötet, mint amilyen a Lábon járó verőfény, önmagáért beszél, így hát felkértük annak szerkesztőjét és illusztrátorát, hogy ők, akiknél kevesen ismerik jobban a kiadványt, emlékezzenek meg róla. Ám mindenekelőtt dr. Balogh Júliát kerestük fel, aki 35 éven át volt Csoóri Sándor társa és felesége, aki maga is sok időt töltött el Esztergomban, hogy meséljen nekünk a művészről, Esztergomról és magáról a kötetről!
„Vőfény, vőfény, kisvőfény/Lábon járó verőfény”
Amikor Csoóri Sándor egy alkotó sarkot keresett maga számára az országban több ajánlattal is megkeresték a barátai. Volt, aki a Balaton partjára hívta volna, volt, aki a Mátrába, s Szállási Árpád, az orvosdoktor javasolta neki a bátyja, László földjei körüli eladásra szánt területet. Hogy mi ihlethette meg igazán? Bizonyára a történelmi táj, Balassi Bálint példája, a csönd, a túlpart folytonos emlékeztetése Trianonra és a nagy előd, a Poeta Doctus soha nem múló jelenléte. Úgy gondolom, ennyi elég volt a döntéshez egy magyar költőnek!
Mivel akkoriban én a Magyar Televízió szerkesztője voltam, később pedig a Juhász Gyula vezette Magyarságkutató Intézet munkatársa, csak a szabadnapjaim és a szabadságok idejét tudtam Esztergomban tölteni, természetesen Réka lányunk iskolai kötelezettségeit is figyelembe véve. De a nyarak végeláthatatlanok és örökre emlékezetesek maradtak! A kirándulásaink, a kerti munkák, a sok barát fogadása, a közös csönd és az örökre szóló, bennünket összekötő szellemi és érzelmi kapocs megélése – bizony, még síron túl is. Valamennyi érdeklődő, aki kívül áll az alkotói folyamatokon, arra kíváncsi, hogy egy ilyen legendás író hétköznapjai hogyan teltek és hogy hogyan élte meg magát az alkotás folyamatát? Természetesen úgy, mint bárki más a maga munkáját. Ha tehette itthon is, a dombok között is azt szerette, ha reggel korán – egy kávé elfogyasztása után – leülhetett az íróasztalához, és nekifogott írni vagy olvasni, jegyzetelni, vagy csak szöszmötölni bármivel, ami a keze ügyébe került. Ilyenkor egyedül szeretett lenni! Ekkoriban – az 1980-as évek derekának nyaraira gondolok – ő írta a maga verseit és prózáját vagy olvasott, én pedig lent a verandán a doktorimmal bíbelődtem – csöndben…
Ahogyan jeleztem a gyermekverskötet felvezetőjében, a Lábon járó verőfény c. könyv is itt született 1986-ban. Az egyik ihletője Réka lányunk volt, akinek a következőket írta a neki ajánlott kötetébe: „Rékának, kissé lekésve a koráról, mert ő már komoly nagylány, de abban a reményben, hogy mégis szereti ezt a kis könyvet, hiszen első kritikusa volt s ügyes illusztrátora. De nemcsak ezért, hanem mert szeretem őt”
Hogy miért éppen gyermekvers? Talán elsősorban amiatt, mert ő a gyermekverseket nem alkalmazott irodalomnak tekintette, hanem a művészet szerves részének. Senki se csodálkozzon azon, hogy ezekben a versekben (írja azt Weöres Sándor, Nemes Nagy Ágnes, Zelk Zoltán vagy Csoóri Sándor) soha nem a valóság mértéket kell kutatni, hiszen a képtelenségeknek is természetes helye van bennük, akárcsak a népköltészetben. Nekünk, magyaroknak könnyű helyzetünk van, hisz 300 000 lejegyzett népdalunkat őrzik az Akadémián, s ennek egy jó része a gyermekeknek szól. A népi ihletettségű magyar gyermekversek ugyanolyan élményszerűen látják és láttatják a világot, akár maga a népköltészet.
Weöres a népköltészet legmélyéről és a műköltészet elveszettnek hitt értékeiből teremtette meg a maga gyermekvers-világát, míg Csoóri Sándor a népköltészet és a modernség szintézisét vette alapul. Megfigyelése alapján állítja (a Szántottam gyöpöt c. tanulmányában), hogy a népköltészet igazi remekei nem Petőfi verseire emlékeztetnek. Sűrűbbek, villogóbbak, nem részletezik az élmény folyamatát, kihagyásos módszerük vetekszik a legmodernebb költők szerkesztésbeli bátorságával.
Kérem, forgassák szeretettel ezt az újra – a versek megszületésének városában, Esztergomban – kiadott verseskötetet.
Csoóri Sándor belső gyermekvers-zenéjének alapja a magyar népdal és a magyar népzene, ahogyan ezekből a versekből is kiderül. Ez is azt bizonyítja, hogy nem véletlen az, hogy ugyanazt éneklik a nagymamák unokáiknak sok évszázada a legszabályosabb és legegyszerűbb magyar ritmusokkal, s ez jelenik meg a legjobbak kicsikhez írott versvilágában.
Vannak, akik gyermekkorukban találkoztak olyan nevekkel, mint Benedek Elek, Móra Ferenc, Weöres Sándor vagy Csoóri Sándor, de a későbbi műveiket nem is ismerik, vagy még nem ismerik, de bízzunk benne, hogy ezek az alkotók addig élnek, ameddig lesznek óvodás és kisiskolás korú olvasók a magyar ég alatt. Tehát örökké!
Balogh Júlia
Csoóri Sándor társa, felesége 35 éven át
G. Tóth Franciska, a kötet szerkesztőjeként és irodalomtörténészként emlékezett meg a kötetről, Csoóri Sándorról és városunk irodalmi nagyságáról!
Esztergomi fények, esztergomi versek
„Ágak suhorásszák,
belém dudorásszák,
hogy így legyen örökre.”
(Csoóri Sándor)
Városunk, Esztergom, több kitüntető cím birtokosa. Ha az irodalom berkeiben járunk, három kiemelkedő alkotó nevére hamar rátalálunk. Esztergom Balassi Bálint, Babits Mihály és Csoóri Sándor városa. Miért is említjük e három szerzőt így, együtt? Mivel életrajzi adatok rögzítik, ezért esetükben Esztergom kiemelt szerepét jól értjük és ismerjük: Balassi Bálint itt hunyt el 1594. május 30-án, Babits 1924 és 1941 között az esztergomi Előhegyen töltötte nyarait, Csoóri Sándor pedig 1982-től lett esztergomi telektulajdonos. Babits a XX. század első felében, Csoóri Sándor pedig a XX. század második felében avatta jelenlétével szellemi őrhellyé az esztergomi dombokat. Nagyfalusi Tibor emlékezetes „Kilátódombok az esztergomi Helikonon” című tanulmánya és szövegválogatása az 1990-ben megjelent Esztergomi töredék kötetben, máig ható bizonyossággal erősíti meg mindezt. A kicsi nyári házakból, tudjuk biztosan, nagy, egyetemes távlatok nyíltak.
Balassi, Babits és Csoóri klasszikus, egyetemes alkotók. Műveiket közel érezzük magunkhoz, üzeneteik a mai olvasó számára is tanulságosak, mindenkor aktuálisak.
Tény, hogy Babits és Csoóri irodalmunk kiváló esszéírói is. Mély tudásanyaggal inspirálják gondolkodásra olvasóikat. Verseik, esszéik feltűnő jegye a művészeti és irodalmi hagyománytisztelet. Mit is jelent ez? Irodalmi nagyjaink életművében számos korszakalkotó vagy műfajtörténeti fordulatot hozó alkotás lelhető fel. De ne feledjük, az igazi nagyság abban rejlik, ha valaki felismeri és főt hajt irodalmi elődei előtt. Egész pontosan: a szerzők invokálják, említik egymást, hivatkoznak elődeik írásaira, értékelik a másik alkotó életművét. Babits Mihályról tudjuk, hogy műveiben visszatérően említi Balassit: „…az első nagy költő, Balassa Bálint itt lehelte ki égő és gyötrődő szellemét ennek a kultúrának a védelmében. A magyar költő azóta nem lehet idegen Esztergomban…” Babits 1924-ben és 1928-ban is írt Balassiról, hozzáfűzve: „Szellemi erőt csak érzelmi és gondolati hagyomány adhat, s hol lehet ilyen hagyomány gazdagabb, mint az irodalom klasszikusaiban?”
Csoóri Sándor szerint „…első költőnk, aki lírai értelemben fogalmazta meg magyarságunkat, Balassi Bálint volt..." Csoóri Sándor esztergomi kertjéből fenséges panoráma tárult a szemlélődő költő elé, aki, lelki alkatánál fogva, azonnal bekapcsolódott a Dunakanyar, a kultúrtáj érzelmi és gondolati hagyományába: „Már harmincadik órája rejtőzködöm itt a hónapokra magára hagyott esztergomi kert diófái, cseresznyefái és egresbokrai között. Csak a Dunát látom innen, a nyaralóházak palatetőit és a mozdíthatatlan Börzsönyt, amelyet Marcus Aurelius és Balassi Bálint is hosszan elnézegethetett. A császár filozófusnak a bölcsességet, a költőnek a halált hozta el ez a környék." Egy-egy szélroham jelöltje című versében pedig:
„Kék foltok itt,
viruló, nagy sebek amott,
épp akkorák,
mint a vitézlő,
esztergomi bazsarózsák,
mikor Balassi feküdt mellettük.”
Vagy egy másik versben, amelyik úgyszintén páratlanul fontos szöveghely Csoóri Sándor és Esztergom kapcsolatát tekintve:
„Verődöm, vonszolódom régi határtól
új határig s fölnyög hozzám a letaglózott
Börzsöny, Balassi horpadt sírja…”
Csoóri Babits Mihályról is értően szólt: „...költészet szigetvilágait bejáró hajós, aki élő, mozgó, sebzett, megismételhetetlen emberi jelenség volt. Babits nemcsak életművet hagyott maga után, nemcsak kinyíló és lezáruló korszakokat, de sorsot, szerepet és emberi sugárzást is. Emberi légkört, amely eltemethetetlen most már mindörökké” – vallja Készülődés a számadásra kötetében.
A fentebb idézett felemelő és megrendítő sorok mellett örömmel fedezzük fel magunknak Csoóri Sándor Lábon járó verőfény most megjelenő kötetét, amely izgalmas játékra invitálja olvasóját. Hol egy szellemesen hangzó kifejezéssel tréfál meg, hol a hangok perdülnek táncra egymással, hol a rímek összecsendülése ad élményt.
A verseskönyv címadó sorát egy valóságos nyelvi játék szüli meg. Szinte ott vagyunk a költő esztergomi műhelyében, amikor egymás mellé illeszti a szavakat, játszik hangzással, szótagokkal, a rímekkel. Érezni, az alázatos szerző átadja a gyeplőt a teremtő nyelvnek, hadd vezesse szabadon, ahová akarja. Esztergomi nyaralójának szobájából, ahol e kötet versei is íródtak, a játékos nyelvet követve lépünk át a természet varázslatos birodalmába és vidám képeket kapunk az emberi világból.
A nagy művészek városában Temesi Attila grafikus mindig újra tudja értelmezni a hagyományokat. Humorral és mégis gondolkodásra késztetve, örömteli esztergomi részletekre nyitja rá szemünket. Ecsetét könnyed, szabadon szárnyalás vezette a versekhez készített akvarelleken úgy, hogy klasszikus értékeinkre ismerünk. Repülő torta és macskavásár a Vízivárosban? Angyalszárnyakkal megáldott zenész a Várhegy közelében? A derűs, városi részletek mellett Temesi Attila illusztrációiban az esztergomi mélyutak zöldje, a felvidéki hegyek íve, a költő kertje s házának képe is visszaköszön. A versek és Temesi Attila alkotásai így, együtt örvendeztetik meg e kötet olvasóit a címlapkép nyitányával együtt, amelyik kifejezi: Esztergom Csoóri Sándor számára valóban „bensőséges és nagytávlatú” hazatalálás volt.
A Dunakanyar fénye: közvetlen tapasztalatunk. Amikor az égi fény a földig ér. Csoóri Sándor lábon járó verőfénynek hívta.
Az esztergomi kötetet esztergomi örömmel ajánlom olvasásra.
G. Tóth Franciska
A versek – és különösen a gyermekversek – illusztrálása komoly szellemi munkát, absztrahációra való készséget igényel, sokrétű és mély megértést feltételez. Az interpretáció egy egészen sajátos vállfaja, amikor is maga az értelmezett mű is önmagában (és a hozzá tartozó verssel együttesen nézve is) egy értelmezendő alkotásként jelenik meg. Az olvasó/néző számára élmény, az alkotó számára pedig? Nos, azt mondja el ő maga!
Színekben élő versek – Temesi Attila Csoóri-kötetet illusztrált
Vannak versek, amelyek nem csupán olvasmányok, hanem emlékek is. Szavakból szőtt ösvények, amelyek egy régi udvarra, a nyári fényekre vagy a gyermeki rácsodálkozás világára emlékeztetnek. Csoóri Sándor esztergomi gyermekversei ilyenek: játékosak, bölcsek, egyszerűségükben időtlenek. Most ezek a versek új életre kelnek egy júniusban megjelenő, különleges kötetben, amelynek illusztrációit Temesi Attila, Esztergomhoz ezer szállal kötődő grafikusművész készítette. A kiadvány egyszerre tisztelgés az Esztergomhoz kötődő költőóriás előtt és ajándék a gyerekeknek – illetve azoknak a felnőtteknek is, akik még emlékeznek a gyermeki rácsodálkozás képességére. A grafikus így emlékezett vissza a munka kezdetére:
- Polgármester úr, illetve G. Tóth Franciska kerestek meg, hogy a város tervez egy Csoóri-kötetet kiadni. Felkértek az illusztrálására, megtisztelőnek éreztem.
Az illusztrátor válaszaiból kirajzolódik, hogy ez a munka különleges kihívás és öröm volt. Hiszen az esztergomi alkotó számára nem idegenek Csoóri gyermekversei. A szövegekben rejlő világ első olvasásra ismerősnek tűnt, még ha felnőttfejjel nézve egészen más is az olvasás élménye.
- Felnőttként furcsa érzés gyermekverseket olvasni. Elsőre túl egyszerűnek tűnnek, felnőtt fejünkkel talán hiányoljuk belőlük a mélyebb gondolatokat. De végül épp az egyszerűségük révén tanítanak minket: nem szabad elfelejteni gyermeki szemmel rácsodálkozni a világra, észrevenni egy fűszálban, egy dióban, vagy egy erdei útban a szépséget, elmélázni rajtuk, belegondolni, hogy ők is élnek, ők is részei a világnak.
Ez a rácsodálkozás lett a kötet illusztrációinak fő ihletője. Temesi Attila korábbi, fekete-fehér világát hátrahagyva a színekhez nyúlt – mert ezek a versek egyszerűen másféle hangon szólalnak meg.
- Nekem van egy fekete-fehér, girbe-görbe világom, elsőre azt gondoltam, itt is azt fogom használni. De ezekhez az álomszerű gyermekversekhez ez szóba se jöhetett. Annyira színesek és vidámak ezek a versek, hogy elő kellett vennem a régi aquarell-készletemet, hogy ki tudjam fejezni a belőlük áradó életörömöt.
A személyes kötődés sem maradt el: a versek születésének helye és a grafikus lakóhelye szinte összeér. Így Esztergom ebben a munkában nemcsak háttér, hanem otthon és inspiráció is. Az azonos táj, a közös kilátás – a Duna, a Burda, a Szamárhegy – finoman összefonódik az illusztrációk motívumaival.
- Mivel a házam csak néhány száz méterre van a Csoóri háztól, szinte ugyanaz a táj, ugyanaz a panoráma vesz körül, mint egykor őt. Ő is a Dunát látta, szemben a Burda szikláit, a Szamárhegyet. Ez megkönnyítette az azonosulást. Próbáltam az ő szemével nézni mindent, az ő csodálatos érzékenységével látni a várost és a környezetét – idézi fel a művész. Elárulja, számára minden vers egy külön kis világ, amit előbb el kell képzelni, majd képpé formálni.
- Ezek nagyon vizuális, képszerű versek, ahogy olvassa őket az ember, már meg is jelenik előtte az egész. Először ceruzával halványan felvázolom, kigondolom a színvilágot, majd jöhet a festés.
Temesi Attila különösen fontosnak tartotta, hogy ahol csak lehetett, visszacsempéssze a várost is a képekbe. S hogy van-e kedvenc verse? Nehéz választani, de azok a szövegek, amelyek Esztergom hangulatát is felidézik, különösen közel kerültek hozzá.
- Bár Esztergomban születtek a versek, konkrétan a város ritkán jelenik meg bennük. Így ahol tudtam, belecsempésztem. A Kisvőfény vagy a Macskapiac című verset például a Víziváros utcáiba, a Nyenyerés pedig a Bazilikánál muzsikál. A szívemhez legközelebb az álomszerű és a humoros versek állnak. Úgy látom, Csoóri szerette az afféle csodabogarakat, akik kilógtak a tömegből (Naplopó, Bűvészinas, Macskaárus).
Temesi Attila emlékeztet: a gyermekirodalmat sokan a játékosság, a mesevilág és a könnyedség oldaláról közelítik – de van benne valami mélyebb, időtálló bölcsesség is. A legnagyobb költők olykor a legkisebbekhez fordultak, hogy kimondják a kimondhatatlant.
- Nekünk, magyaroknak szerencsénk van a gyermekirodalom tekintetében. Ez a szocializmus egyik kedvező mellékhatása. Mivel a cenzúra miatt nem írhattak akármit, a legnagyobb költőink és gondolkodóink – mint Weöres, Csoóri vagy Mészöly Miklós – sokszor a gyermekekhez szóltak. Tehát igényes gyermekverseink vannak. Hogy ezzel a gyerekek vagy a szülők tudnak-e élni a mai világban, a telefonok és a számítógépes kütyük tébolyában hallható-e még a versek hangja, az jó kérdés. Mindenesetre most itt lesz az alkalom, hogy olvassunk.
Az esztergomi Csoóri-kötet megjelenése valóban különleges alkalom. Ünnepe az irodalomnak, az illusztrációnak, és nem utolsósorban a város közösségi szellemének – amely képes arra, hogy a múlt értékeit a jelen számára is élővé tegye. Esztergom a város, amely figyel a költészetre, és képes gyermeki tekintettel nézni önmagára is.
Csoóri Sándor Lábon járó verőfény című kötetének bemutatója 2025. június 19-én a Szent Adalbert Rendezvényközpontban lesz. A szervezők minden érdeklődőt szeretettel várnak!
